A jegyzet ajánlott kiegészítése: Közigazgatási eljárások: hatósági ellenőrzés

A kormányzat fogalma lényegében azt takarja, hogy mi az állampolgárok intézményeket, szervezeteket hoztunk létre, hogy ezek a közösség egészének nevében, és a közösség egészének érdekében az állam – a közösség - ügyeit intézzék. Ezen intézmények és szervezetek összességét értjük kormányzat alatt. Az államnak, mint közösségnek a céljait tehát a kormányzat (amely nem azonos a Kormánnyal, mint szervvel) igyekszik megvalósítani.

A magyar kormányzat duális jellegű, azaz két – természetesen hazánkban egyáltalán nem egyenrangú - hatalmi centrum igyekszik az ország ügyeit intézni:

  • Az egyik a központi kormányzat – melynek illetékessége az egész ország területére kiterjed,
  • a másik az önkormányzatok rendszere – melyek illetékességi területe összességében – mint egy puzzle - ugyancsak pontosan lefedi az ország területének egészét.

Ilyesformán a kormányzat részét képezi az összes olyan állami, önkormányzati intézmény és szervezet, amelyet:

  • valamilyen döntési jogkörrel, azaz hatáskörrel ruháztak fel;
  • illetve pontosan körülhatárolható, hogy kikkel kapcsolatban gyakorolhatja e döntési jogkörét, azaz milyen illetékességgel rendelkezik.

Magyarországon a törvényhozó hatalom – az Országgyűlés – és a végrehajtó hatalom – melynek csúcsán a Kormány, élén a miniszterelnök áll – nem különül el egymástól, hiszen aki birtokolja a többséget az Országgyűlésben, az kap felhatalmazást Kormány-alakításra. Láthatjuk, hogy aki kormányoz, az hozza, „hozatja” a törvényeket is. A Kormánytól látszólag független állami intézmények, szervezetek, - melyek tipikusan az Országgyűlésnek vannak alárendelve – sem függetlenek tehát Magyarországon, hiszen az Országgyűlésben a Kormány a parlamenti képviselők többsége által diktál, s ez független attól, hogy a bal, vagy a jobb oldal alakít-e éppen Kormányt. Így még egyértelműbb, hogy a kormányzás intézménye a Magyar Nemzeti Bank csakúgy, mint a közszolgálati televízió, vagy a minisztériumok és a különböző hatóságok.

A kormányzat igyekszik tehát egyrészről folyamatosan a kívánatosnak tartott célok felé „kormányozni” az ország szekerét, másrészről e haladás érdekében fenn is kell tartania azt a szekeret, illetve minimalizálni kell az akadályozó, maximalizálni a támogató tényezőket.

A kormányzat számos eszköz felhasználásával kívánja a célok által meghatározott úton tartani az országot, ezek közül is kiemelkedik a közigazgatási rendszer, mivel ezt eleve abból a célból hozták létre, hogy a Kormány végrehajtó hatalmával gyorsan és szakszerűen, hatékonyan és eredményesen tudjon élni.

A közigazgatás feladatai:
I. közhatalom jellegű tevékenységek:

  • Közigazgatási jogalkotás
  • Hatósági jogalkalmazás
  • Közszolgáltatások szervezése
  • Egyebek szervezése

II. Belső igazgatás

  • Szervezetirányítás
  • Szervezetek vezetése
  • Gazdálkodó tevékenység
  • Materiális tevékenység

Látható, hogy a közigazgatás tehát egyrészt – közhatalom gyakorlásával, azaz állami kényszerrel - gondoskodik arról, hogy az ország lakói, a gazdasági szereplők tevékenységeik során betartsák a fennálló jogszabályokban foglaltakat, másrészt ő maga is alkot jogszabályokat, melyekben foglaltakat pedig szintén betartatja. Harmadrészt a közigazgatás igyekszik kiszolgálni a Kormányt annak egyedi, aktuális céljainak elérésében is, hiszen a végrehajtó hatalom részét képezi. Aztán természetesen a közigazgatás gondoskodik a saját igazgatásáról, működéséről is. (Vigvári, 2005)
Ami lényeges, hogy ha gazdasági tevékenységet folytatunk, akkor kikerülhetetlenül kapcsolatba kerülünk a közigazgatás szerveivel, hiszen mindegyik gazdasági tevékenység gyakorlására, vagy éppen gyakorlásának tilalmára jogszabályok vonatkoznak. E vonatkozó jogszabályokban foglaltak betartatásáról pedig elsődlegesen a közigazgatás gondoskodik.

Sokszor azonban nem is az általunk folytatott gazdasági tevékenység jogszerűsége, ami meghatározó a közigazgatási szervvel való kapcsolatrendszerünk során, hanem a Kormány, de még inkább az adott közigazgatási szerv egészének, illetve alkalmazottainak egyedi céljai. Amikor a magyar közigazgatásról beszélünk, elsődlegesen abból kell kiindulnunk, s a közigazgatással kialakított kapcsolatrendszerünk vonatkozásában azt kell elsődlegesen szem előtt tartanunk, hogy a magyar közigazgatás súlyosan beteg. E betegség abban nyilvánul meg, hogy a közigazgatás tényleges működése során általában és lényegében nem a vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak, a jogszabályi céloknak, esetleg a Kormány céljainak próbál elsődlegesen megfelelni, hanem saját intézményi és az alkalmazottak egyéni céljainak. Nem véletlen, hogy például a versenyképességi rangsorokban a magyar közigazgatást tucatnyi afrikai ország is megelőzi, vagy hogy a korrupciós ranglistákon rendre utolsóként végzünk az uniós ranglistákon Bulgáriával és Romániával együtt. (Transparency International, 2011)

Természetesen nem a teljes magyar közigazgatás korrupt, illetve céltévesztett és szakszerűtlen, vannak – némileg meglepően – jól működő szervek is: külön ki kell emelnünk e téren pozitív példaként a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, ahol, ha jelentkeznek is elszigetelten problémák, a rendszer alapvetően működik, s egyre szakszerűbben, hatékonyabban teszi ezt.

A közigazgatás leggyengébb láncszemei egyrészt az önkormányzatokhoz, a megyei kormányhivatalokhoz kötődnek, másrészt az építésügy, munkaügy és környezetvédelem területeihez. Itt gyakran szembesülünk azzal, hogy a közigazgatási szervek alkalmazottai nemhogy a vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak nem kívánnak érvényt szerezni, hanem igen gyakran éppen ellenkezőleg, tudatosan sértik meg tevékenységükkel ezeket a szabályokat. E jogsértő működéssel szemben viszont nem védi meg – utólag - a gazdasági szereplőket a bíróságok rendszere sem, hiszen a bíróságokon is egyre inkább teret nyert, s általánossá válik a szakszerűtlenség és a korrupció.

Mindezeket azért szükséges hangsúlyozni, mert sok gazdasági szereplő egyfajta naivitással alakítja közigazgatási kapcsolatait, azaz jogszerűséget vár el a közigazgatási szervektől azok működése során, s súlyos, a vállalkozást terhelő anyagi következmények után szembesül csak a realitásokkal, s próbál meg ebből okulni.

Mi természetesen abból indulunk ki, hogy a fennálló vonatkozó hatályos jogszabályokban foglaltakkal összhangban kell a gazdasági szereplőnek tevékenykednie. Azaz, nem az a célunk, hogy kioktassuk az olvasót arról, hogyan mérjük fel, kit és mennyivel lehet megvesztegetni, hogyan kell okiratokat hamisítani, a hatóságot félrevezetni, csalni és visszaélni. A cél az, hogy a gazdasági szereplő úgy valósíthassa meg vállalkozásának céljait, hogy megmarad a legális keretek között, de figyelembe veszi azt a vitathatatlan tényt, hogy a közigazgatás jelentékeny mértékben nem fogja betartani a szabályokat. A gazdasági szereplő a fentiek okán nagyon nehéz helyzetben van. A teljesen jogszerű vállalkozói magatartást és a vállalkozói célok eredményes megvalósítását összeegyeztetni ma hazánkban szinte lehetetlen. Nem véletlen, hogy még a hazánkba települt finn vállalkozások egy része is él a megvesztegetés eszközével, miközben Finnország a világ legkevésbé korruptabb országa az elemzések szerint. Nem véletlen, hogy a hazai szereplők a közigazgatásban inkább ellenfelet látnak – és nem a magas adókulcsok, vagy büntetési tételek miatt -, mivel naponta tapasztalják, hogy az mennyire átlépi működésével a saját szabályait, komoly károkat okozva a jogkövető gazdasági szereplőknek, de komoly költségeket eredményezve az illegális eszközöket alkalmazó vállalkozásoknak is.

Nekünk mindenesetre meg kell próbálnunk azt, hogy rászorítjuk a közigazgatást a jogszerűbb hatalomgyakorlásra, méghozzá a saját tudatosabb és jogszerűbb tevékenységünk révén. Ezáltal egyrészt mi magunk is eredményesebben érhetjük el gazdasági céljainkat, másrészt apránként a közigazgatás is jogszerűbb, ezáltal számunkra is kedvezőbb gyakorlatot követhet a jövőben.

A közigazgatási eljárás
A közigazgatási eljárás és szolgáltatás általános szabályairól a 2004. évi CXL. törvény szól. Ne gondoljuk, hogy ezt csak a jogászok tudják kisilabizálni. Jól szerkesztett, logikus, érthető a törvény, hiszen nem csak a szakmának, hanem valamennyi érintettnek íródott. Az éppen aktuális állapotát Word formátumban letölthetjük (másolással) az Ügyfélkapuról, a magyarország.hu címről, konkrétan a https://kereses.magyarorszag.hu/jogszabalykereso helyről. Itt más jogszabályokat is megkereshetünk. A Word formátum azért kedvező, mert így hatékonyan kereshetünk is a szövegben, illetve kimásolhatunk belőle konkrét jogszabályokat, melyeket dokumentumokba – például fellebbezés – beilleszthetünk.

A közigazgatási eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény (röviden Ket.), mint címe is mutatja, pusztán azokat a szabályokat adja meg, amelyeknek valamennyi közigazgatási eljárásban érvényesülnie kell. Tartalmazza mind a jogokat, mind a kötelességeket, melyek egymás vonatkozásában a közigazgatási szervnek és az ügyfélnek fennállnak.

Vannak azonban olyan, a kormányzás, az állam, a központi költségvetés szempontjából kiemelten fontos területek, mint például az adózás, vagy a munkaügyi ellenőrzés – és még mások -, melyekre még pluszban külön eljárási törvényt alkotott az Országgyűlés. Ebben az esetben például az adózásra vonatkozóan létrehozott Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény további, speciális szabályokat állapít meg arra vonatkozóan, hogy az adóhatóság, illetve az adózóknak milyen jogaik és kötelességeik vannak egymás vonatkozásában. Nyilván ilyen specifikum itt az adókötelezettségek meghatározása, az adóellenőrzés, vagy a szankciók meghatározása, ezeket nem találjuk meg a Ket-ben.

Mi is a közigazgatási eljárás? A közigazgatási eljárás az, amit:

  • közigazgatási szerv folytat le;
  • van pontos kezdete, pontos vége;
  • az eljárás vonatkozásában mindenképpen kell döntésnek születnie.

Tehát egy közigazgatási eljárás vonatkozásában mindenképpen lesz – kisebb vagy nagyobb jelentőségű – döntés. Ez a döntés lehet:

  • valamely pontos okból nem foglalkoznak érdemben az üggyel, tehát az eljárást meg sem indítják;
  • ha viszont elindul az eljárás, akkor érdemi döntésre számíthatunk.

A közigazgatási szerv kétféle módon tudatja velünk döntését. Mind a kettőt természetesen írásban teszi meg:

  • Végzésben: amely nem az ügy érdemi döntését tartalmazza, csak egy ahhoz képest kisebb döntést. Pl. ügy áttétele másik szervhez, vagy ügyintézési határidő meghosszabbítása.
  • Határozatban: amely az ügy szempontjából érdemi döntést tartalmaz.

A közigazgatási eljárás tehát ügyek intézését jelenti a közigazgatási szerv által, méghozzá úgy, hogy annak vonatkozásában valamilyen módon és mértékben dönt is a közigazgatási szerv. Ha pedig dönt, akkor – elvileg – úgy kell döntenie, hogy az mind a tényekkel, mind a vonatkozó jogszabályokkal teljes mértékben összhangban legyen. Vagyis objektív, jó döntésnek kell születnie. Nem feltétlenül ránk nézve kedvezőnek, hanem a tényekre és a jogszabályokra tekintettel jónak. Természetesen nem lehet olyan jogszabályt alkotni, amely minden egyedi, sajátos tényállásra pontos döntést ad megoldásként. A törvény azt tűzi ki céljául, hogy azt határozza meg, hogyan kell – lépésről-lépésre – jól dönteni. Ez olyan, mintha nem a verseny-győztes leves receptjét kapnánk meg, hanem pusztán azt, hogy milyen lépésekkel kerülhetünk egyre közelebb egy igen jó leves megalkotásához: tiszta konyha, jó alapanyagok, képzett és nem ittas szakács, és még sorolhatnánk.

Nekünk, mint a közigazgatás ügyfeleinek szintén az az érdekünk, hogy jó döntés szülessen. Amennyiben gazdasági tevékenységünket a vonatkozó jogszabályok szerint végeztük, akkor elvárjuk a jó döntést, ami egyben számunkra kedvező is. Ha nem tartottuk tiszteletben a jogszabályokat maradéktalanul, akkor is olyan döntést tartunk majd jogosnak, amely a jogszabálysértés súlya és jelentősége, illetve a mi pozitív erőfeszítéseinket is figyelembe véve, e szerint állapít meg jogszerű következményeket: vagyis méltányos elbánást szeretnénk.

A legálisan születő jó döntésért ügyfélként a következőket tehetjük:

  • egyszerűen törekszünk a jogszerű tevékenységre, de ez általában nem elég, még ha sikerült is ez nekünk;
  • Ha sikerült is a teljes jogszerűség, azt időben és hatásosan be is kell tudnunk mutatni a közigazgatási döntéshozónak;
  • Ha nem sikerült a jogszerűség, törekednünk kell arra, hogy a hiányosságok mértékét, súlyát a realitásoknak megfelelően értékelje a közigazgatási döntéshozó, továbbá,
  • Be kell mutatni elkötelezettségünket a saját jogszerű állapotok megteremtése irányában, továbbá,
  • A lehetőségekhez képest nyilvánvalóvá kell tenni a közigazgatási szerv felé, hogy tisztában vagyunk a közigazgatási eljárás szabályaival, s jogainknak maximális eltökéltséggel érvényt is kívánunk szerezni.

Tehát ahhoz, hogy olyan jó leves szülessen, amely majdan nekünk, ügyfeleknek is ízleni fog, nem maradhatunk passzívak a közigazgatási eljárás előtt, közben, után. Vagyis olyan alapanyagokat, eljárásokat kell a szakács rendelkezésére bocsátanunk, amely megfelel a feltételeknek, ezen felül pedig folyamatosan oldalt állva figyelni kell a munkáját, ugrásra készen, hogy újabb kívánalmaknak eleget tegyünk, vagy kibicként beleszóljunk. Mindezeket természetesen a legalitás határain belül értjük.

Az eljárás kezdete
A közigazgatási eljárás két módon indulhat:

  • Az ügyfél, azaz a mi kérelmünkre, vagy
  • Hivatalból, azaz a közigazgatási szerv saját, kezdeményezésére, amely
  • Lehet teljesen önkéntes, „saját elhatározás”;
  • Kötelezheti rá valamilyen jogszabály;
  • Vagy más hatóság, felügyeleti szerv kötelezi rá.

Az eljárást nem folytathatja korlátlan ideig a közigazgatási szerv. Erre általánosan 30 nap áll rendelkezésére, amelyet további 30, illetve 15 nappal meghosszabbíthat a szerv vezetője. Ettől hosszabb határidő is lehetséges egyes eljárásokban, de azt csak külön törvény – például az adózás rendjéről szóló – állapíthat meg,

Nyilvánvalóan, ha az eljárás a mi kérelmünkre indul, akkor azt csak olyan ügyekben erőltetjük, ami számunkra kedvező eredménnyel jár valószínűleg. Például kérünk létesítési, építési engedélyt, közterület-foglalási engedélyt, vagy valamilyen rendezvényhez szerezzük be a szükséges engedélyeket. Mivel ezeknek az eredményeknek a megléte a mi érdekünk, ezt senki nem fogja helyettünk elvégezni, senki nem indítja el helyettünk az eljárást. Nekünk kell a kérelmet benyújtani, az eljárást startoltatni, s várni, hogy számunkra kedvező döntés szülessen az eljárás végeztével.

Az ilyen, kérelemre indult eljárásoknál viszonylag gyakori, hogy a közigazgatási szerv túllépi a 30 napos alap-határidőt, s egyszerűen hallgat, nem reagál. Ha az eljárás kérelmünkre indult, akkor a határidő túllépéssel visszajár nekünk a kérelmünkkel együtt lerótt illeték – alapesetben 2.200.- Ft -, de ha több mint kétszeresen túllépi a közigazgatási szerv a határidőt, akkor a befizetett illeték kétszerese jár nekünk. Mondjuk ilyen visszatérítésről a mindennapi életben még nem nagyon lehetett hallani…

Ami a kérelemre indult, - tehát valami számunkra kedvező jog megszerzésére irányuló – eljárások határidőben való be nem fejezését illeti, a számunkra lényegesebb következmény az, hogy a határidő döntés nélküli, azaz eredménytelen elteltét követően megilleti a kérelmezőt a kérelmezett jog gyakorlása. Például ha közterület foglalást kérelmezünk május 1-re a cég pavilonja részére, s a hivatal 30 napig (plusz rászámolva néhány napot a postázásra) nem reagál, s közben elérkezik a május 1, akkor úgy vehetjük, megkaptuk az engedélyt, állíthatjuk a pavilont. Lényeges persze, hogy pontosan tudjuk bizonyítani, hogy a kérelmet mikor nyújtottuk be, hiszen az azt követő naptól indul a 30 nap. Legegyszerűbb, ha a közigazgatási szervnél átvetetjük a kérelmünket egy saját példányon, így legalább mi is tudjuk, mit is írtunk… Vagy elrakjuk a postai ajánlószelvényt, illetve még jobb, ha az átvételt tanúsító visszaérkezett tértivevényt.

Ha az eljárás hivatalból indul, s mi abban érintettek vagyunk, azaz a mi sorsunkról is szól majd az eljárást lezáró döntés, akkor az általában már nem olyan egyértelműen kedvező színezetű, mint amikor mi kezdeményezünk egy eljárást a saját javunkra. Amikor egy eljárás hivatalból indul, az lényegében azt jelenti, hogy valamilyen információ – ez lehet felsőbb utasítás, valaki más bejelentése, panasza, egy ránk vonatkozó jogszabályi előírás, és így tovább - hatására mozgásba lendül a közigazgatási szerv gépezete, s döntést szándékoznak hozni. Az ilyen eljárások lefolytatásába olyan beleszólásunk nincs, mint a saját kérelmünk esetén, hiszen ott bármikor visszavonhatjuk kérelmünket a döntésig. Itt viszont együtt kell működnünk a közigazgatási szervvel, hogy ha már dönt, akkor az a lehetőségeken belül a lehető legjobb legyen vállalkozásunk, munkáltatónk szempontjából.

A hivatalból indult eljárások közül az egyik legfontosabb az ellenőrzési eljárás.

A közigazgatási, a hatósági ellenőrzés
Sokan azt hiszik, hogy az ellenőrzés az csak adóellenőrzés lehet. Ez nem így van. Gyakorlatilag minden közigazgatási szerv, a Tisztiorvosi Szolgálattól kezdve az építésügyi hatóságon keresztül a környezetvédelmi hatóságig, ellenőrizhet. Természetesen mindenkinek megvan a saját hatásköre – azaz, hogy mihez van szakértelme, mihez ért, miben hozhat szakszerű döntést -, illetve az illetékessége, hogy milyen földrajzi terület, vagy az érintett gazdasági szereplők milyen csoportja tartozik hozzá. Például az egri építésügyi hatóság Egerben, illetve az építésügyileg hozzá csatlakozott szomszéd községekben járhat el, s persze csak építésügyi szempontból, a járulékbefizetéseket, vagy a munkaszerződéseket nem ellenőrizheti.

Valójában mit is akarnak a közigazgatási szervek általában ellenőrizni? Magának a szónak is elég kellemetlen csengése van a hazai fül számára, de mi rejlik e mögött?

A gazdasági szereplőnek alapvetően be kell tartania a tevékenységére, működésére vonatkozó jogszabályokat. De nem csak ennyi a betartandó a vállalkozás érdekében. A jogszabályok ugyanis mindenkire, általánosan vonatkoznak. Vannak azonban olyan jogi eszközök, amelyek csak az adott cégre, vállalkozásra vonatkoznak: bírósági ítéletek, közigazgatási határozatok. Például egy ítéletben kötelezik a céget, hogy új szállodájának tetőmagasságát csökkentse le 3 méterrel a mögötte lévő társasház benapozottságának biztosítása érdekében. A közigazgatási hatóság a bíróság által megszabott bontási határidőt követően ellenőrizni fogja tehát, hogy a cég végrehajtotta-e, s ha igen, megfelelően-e a bíróság által neki előírtakat. Vagy ha az adóhatóság korábbi ellenőrzésében észlelte, hogy a vállalkozás tárgyi eszközei nincsenek megfelelően nyilvántartva, akkor határozatában előírhatta, hogy ezek a nyilvántartások bizonyos határidőig készüljenek el. Ezt egy későbbi ellenőrzésében az adóhatóság számon kérheti a cégtől.

Az ellenőrzés során a közigazgatási szerv figyelme ránk fókuszál, hogy minél több információt tudjon annak érdekében rólunk megszerezni, hogy az ellenőrzést követően dönthessen: minden rendben volt, betartottuk a jogszabályokban foglaltakat, teljesítettük a részünkre egyedileg előírtakat; vagy pont ellenkezőleg, nem tevékenykedtünk jogszerűen, megfelelően, ezért további döntés válik szükségessé, hogy a kívánt irányba tereljenek minket. Ez a terelgetést a gyakorlatban általában súlyos büntetések kiszabásával szokta a közigazgatási szerv megpróbálni. De nagyon lényeges, hogy szem előtt tartsuk, hogy az ellenőrzés célja nem büntetések kiszabása. Általános esetben az ellenőrzés során nem is lehet büntetéseket kiszabni, hiszen az ellenőrzésnek nem az a célja. A cél, hogy informálódjanak annak érdekében, hogy el tudják dönteni, „rendes cég” voltunk, vagy pedig „rendetlenek”. Ha „rendetlenek” voltunk, akkor viszont átadnak minket a „büntetőrészlegnek”, ahol is majd egy másik eljárásban döntenek a büntetések módjáról, mértékéről, újabb előírásokról.

Ahhoz, hogy az ellenőrzés elérhesse célját – hogy jogszerű, jogkövető magatartásunk, tevékenységünk, működésünk minősíthető legyen – több információra van a hatóságnak szüksége, mint amennyi alapesetben a rendelkezésére áll. Ezen kívül lehetőséget kíván a hatóság arra is adni, hogy mi is kinyilvánítsuk véleményünket, álláspontunkat az adott kérdés vonatkozásában.

Az ellenőrzés során tehát az ellenőrzött cégnek, vállalkozásnak a következő a szerepe:

  • Együtt kell működnie annak érdekében, hogy a hatóságnak minél több információ beszerzését tegye lehetővé annak érdekében, hogy megítélhető legyen vállalkozásának jogszerű működése, gyakorlata;
  • Másrészt a hatóság elvárja, hogy már az ellenőrzés során, vagy annak végén az ellenőrzött cég képviselje vele szemben az álláspontját, hogy ne később, szembesüljenek a hatóságok, vagy a bíróság olyan állásponttal, amely hiábavalóvá teszi a korábbi ellenőrzési, határozathozatali munkáját a közigazgatási szervnek.

A figyelmes olvasónak egyből feltűnik némi ellentmondás. Jön a hatóság ellenőrizni, mert információkra, bizonyítékokra van szüksége ahhoz, hogy megállapítsa, jogszerűen, vagy jogsértően tevékenykedik-e a vállalkozás. Ha jogszerűen működik a cég, semmi gond, természetes, hogy minden információt igyekszik a hatóság rendelkezésére bocsátani, hogy az is láthassa, itt minden a legnagyobb rendben. Az esetek többségében viszont tudjuk, hogy vannak a vállalkozás életében szabálytalanságok, sok esetben pontosan azért, mert a gyakorlatban betarthatatlanok egyes jogszabályok. Például egy villanyszekrény nem lehet minden pillanatban lelakatolva egy építkezésen, hiszen azt használják. Mindenesetre ilyenkor kialakul egy dilemma, hogy mennyire legyen együttműködő a vállalkozás annak érdekében, hogy a saját szabálysértései feltárásra kerüljenek. Nyilvánvalóan a hatóság nem várhatja azt el, hogy a vállalkozó saját maga ássa elő a csontvázakat. Ugyanakkor azt viszont elvárja, hogy ne akadályozza a hatóság információgyűjtését, illetve ne vezesse félre a hatóságot. Magyarán hagyni kell, hogy a hatóság tegye a dolgát.

Hogyan teszi a hatóság a dolgát az ellenőrzések folyamán? Lehet, hogy mi csak utólag értesülünk az ellenőrzésről, mert azt a hatóság nélkülünk is le tudta folytatni, mondjuk más hatóságok megkeresésével, más adatbázisok lekérdezésével, nem volt szükség sem arra, hogy a vállalkozást felkeressék, sem arra, hogy többlet információt kérjenek tőle. Ilyenkor nyilván nincs jelentősége a mi együttműködési szándékunknak, pusztán az ellenőrzés megállapításainak értékeléséhez várják majd az észrevételeinket.

A másik lehetőség, hogy a hivatalba hívnak meg minket, s természetesen kérik, hogy a szükséges, megfelelő iratokat, nyilvántartásokat, kimutatásokat is vigyük magunkkal. Ebben az esetben az ellenőrök a hivatalban áttekintik a bevitt iratokat, meghallgatnak minket, s erről elvileg jegyzőkönyvet is vesznek fel. Megjegyzendő, az eljárás valamennyi cselekményéről jegyzőkönyvet kellene felvenni, ez azonban nem mindig teljesül. A hivatal e tekintetben lehet úgymond nagyvonalú, mi viszont soha ne legyünk azok. Nem tudhatjuk, hogy a későbbiekben – az I. és a II. fokú határozatot meghozó, vagy a közigazgatási határozatot felülvizsgáló bírósági eljárásban – mikor lesz szükségünk annak bizonyítására, hogy mi bizonyos iratokat, nyilvántartásokat bemutattunk, azokat átadtuk, azok megvoltak, azokba betekintettek. A hivatal dolgozói részére ideiglenesen átadott iratokról készítsünk iratlistát, beadványainkról másodpéldányt, s azokat hivatalosan vetessük át. Nem elég átadni, vagy elfogadni, hogy valamely ügyintéző szignálja, tegyünk magától értődővé, hogy mi hivatalos átvételt szeretnénk, pecséttel, szabályszerű aláírásokkal. Az ellenőrzés e szakaszában is nagyon lényeges, hogy a jegyzőkönyv tükrözze a mi álláspontunkat is. Ne felejtsük el, hogy a jegyzőkönyv nem kizárólag a hivatal szócsöve, hanem a miénk is. Jogunk van arra, - s ezt a legtöbbször egyébként el is várják -, hogy véleményünket, álláspontunkat, megjegyzéseinket, pontosításainkat rögzítsék a jegyzőkönyvben, s hogy ebből a jegyzőkönyvből mi is kapjunk egy példányt.

A harmadik lehetőség, hogy a hatóság személyesen kíván bizonyos tényekről meggyőződni, bizonyos információkat megszerezni, így nem minket hív meg a hivatalba, hanem a hivatalnokok, az ellenőrök jönnek el vállalkozásunkhoz: a cégközpontba, a telephelyre, a munkavégzés helyszínére, raktárunkba. Ez azért célszerű sokszor az ellenőrzés során, mivel a hivatalban az ellenőrök önmagukban, vagy a mi közreműködésünkkel sem tudnák azt megítélni, hogy a tényleges tevékenységünk a távolban mennyire jogszerű, hiszen csak a saját információikra, illetve az általunk a tudomásukra hozottakra hagyatkozhatnak így. Sokszor hatékonyabb, ha a céghez szállnak ki, hiszen ott minden dokumentáció helyben van, azonnal meg lehet hallgatni alkalmazottakat, könyvelőket, azonnal elvarrhatnak bizonyos szálakat pusztán azzal, hogy személyeses tapasztalatokat gyűjtenek. Ilyenkor a legtöbb esetben azonban elsősorban nem is az iratainkra, hanem működésünk tényeire kíváncsiak: hogy például dolgozóink hordanak-e sisakot, van-e munkaszerződésük, ténylegesen megvan-e az a számítógép, amire az általános forgalmi adót visszaigényeltük, megfelel-e az elkészült építmény az építési engedélyben foglaltaknak, és egyebek.

A helyszíni ellenőrzésről sokszor nem is értesítenek minket. Vagy azért, mert nem szeretnék, ha erre előzetesen felkészülnénk, s ez által valótlan képet mutatnánk be: mondjuk, hirtelen mindenki hordana sisakot az építkezésen. Vagy azért, mert a mi közreműködésünk a helyszíni szemle során nem is szükséges: például az utcáról is látszik, hogy a balesetveszélyes korhadt fákat a korábbi határozatnak megfelelően kivágtuk. Ez esetben nyilván csak utólag küldik meg a szemle jegyzőkönyvét, akkor tehetünk az abban foglaltakra észrevételeket.

A tényállás bizonyítása
Összefoglalva megállapítható, hogy az ellenőrzés során a hatóság információkat gyűjt be rólunk, majd ezeket feldolgozza, rendszerezi annak érdekében, hogy egyértelműen megállapítható legyen, hogy tevékenységünk, működésünk, gazdálkodási gyakorlatunk egésze, vagy meghatározott része megfelel-e a vonatkozó hatályos jogszabályokban, illetve egyedi előírásokban foglaltaknak, vagy nem. Tehát a hatóság azt nézi, hogy megvalósítottunk-e olyan tényállást, ami miatt a hatóságnak fel kell lépnie ellenünk. De ez a fellépés tipikusan nem az ellenőrzés alatt fog bekövetkezni, hiszen ott csak a tényállásokat kívánják megállapítani: rendben vagyunk, vagy nem. Ha nem vagyunk rendben, akkor az ellenőrzés dokumentációja alapján majd egy következő eljárásban, az ott hozott döntésével lép fel majd a hivatal ellenünk, hogy rászorítsanak a jogszerűségre.

Egy dolgot azonban világosan kell látnunk. A mai hazai közigazgatásban az az általános gyakorlat, hogy amit az ellenőrzés tényállásként megállapít, azon nagyon már senki nem fog változtatni. Ha az ellenőrzés azt állapítja meg például, hogy a konyhai dolgozók fején nem volt sapka, akkor azt az I. fokú határozatot meghozó hivatali dolgozók nem fogják megkérdőjelezni, majd ugyanígy a II. fokon eljáró közigazgatási szerv dolgozói sem. Ha pedig az ügy bírósági felülvizsgálati eljárásba kerül, „nyugodtak” lehetünk, a bíró valószínűleg el sem olvassa az ügy iratait, gyakorlatilag látatlanba hagyja jóvá a közigazgatási szerv határozatait. Mit jelent mindez? Azt, hogy szinte csak az ellenőrzés alatt van arra valós esélyünk, hogy számunkra kedvezően befolyásolni tudjuk a végkimenetelt. Természetesen nem az ellenőrök megvesztegetésével, hanem azzal, hogy a javunkra szolgáló tényeket minél nagyobb mértékben megismertetjük az ellenőrökkel, s igyekszünk azt a jegyzőkönyvben minél nagyobb mértékben is szerepeltetni. Ehhez azonban felkészültnek kell lennünk, hogy egyáltalán tudjuk, hogy milyen tények szolgálhatnak a javunkra. Ha az ellenőrzésen például nem tudjuk előkeríteni a dolgozók munkaszerződését, akkor később hiába lobogtatjuk be, azt fogják feltételezni – lehet joggal -, hogy utólag lettek ezek elkészítve. Ne feledjük, hogy nem elég jogszerűnek lenni, annak is kell látszani. Ebből a szempontból is meghatározó, hogy megfelelően együttműködőnek tűnjünk az ellenőrök számára, ugyanakkor határozottságot, szakszerűséget és állhatatosságot is kell mutatnunk. Teljesen nyilvánvaló ugyanis, hogy a hatóságok – helyesen érzik ezt az állampolgárok – általánosan a kisebb gazdasági szereplőket büntetik meg végső soron. S nem azért, mert a kicsik kevésbé jogszerűen gazdálkodnak, hanem azért, mert a nagyok nagyobb adófizetők helyben – amit az önkormányzati ellenőrök nagyon is észben tartanak -, mert a nagyobbaknál általában felkészültebb könyvelők, jogászok vannak, a vezetőknek nagyobb és jobb a kapcsolatrendszere a hatósági vezetők felé, így az ellenőrök mindig ott kívánják hozni a kötelezőt, ahol a legkisebb ellenállást sejtik. Ezek a kis és közepes vállalkozások, különösen a magánszemélyek, egyéni vállalkozások. Az ellenőrök tudják, ezekre rá lehet ijeszteni, ezek többnyire nem is fognak fellebbezni a büntetés ellen, mert tartanak tőle, hogy azzal újabb hivatali eljárásokat vonhatnak magukra, s ez ellen nem tudják a jog eszközeivel megvédeni magukat: nem fog segíteni semelyik hatóság, semelyik bíróság.

Ha tehát a magunk javára akarjuk billenteni a mérleg nyelvét, akkor az ellenőrzés alatt kell ezt megtennünk. Hogyan? Ne akarjunk gyorsan túl lenni az ellenőrzésen. Értesítsünk mindenkit a vállalkozás részéről, akinek szakértelme, tudása segítség lehet ahhoz, hogy minél inkább kedvező képet tudjunk magunkról kialakítani. Minden, javunkra szolgáló ténnyel ismertessük meg az ellenőröket, s az azokat tanúsító bizonyítékokat lehetőség szerint nyújtsuk is be, vetessük át, vagy jegyzőkönyveztessük.

Semmit ne ismerjünk el olyat, amit beismerésünk nélkül a hatóság nem tud bizonyítani. Ellenkezésünket foglaltassuk jegyzőkönyvbe is. Például: csak azokon a konyhai dolgozókon nem volt védősapka, akik az étterem előtt a kijelölt dohányzóhelyen dohányoztak. Ha az ellenőrök nem foglalják jegyzőkönyvbe az általunk elmondottakat, vagy pedig nem úgy, nem abban az értelemben, akkor se tagadjuk meg a jegyzőkönyv aláírását, hanem aláírásunkkal egyidejűleg vezessük rá a jegyzőkönyvre – kézírással – röviden, hogy a jegyzőkönyvben foglaltakkal nem értünk egyet, abba nem engedték szerepeltetni az észrevételeinket megfelelően. Mindezt persze udvariasan, de határozottan tegyük.

Ha az ellenőrzéskor pontosan nem is vagyunk tisztában a vonatkozó jogszabályokban, vagy a ránk egyedileg vonatkozó ítéletben, határozatban foglaltakkal, ne sajnáljuk az időt az azokban foglaltak még az ellenőrzés alatti megismerésére. Keressük ki az interneten gyorsan azt a jogszabályt, hívjuk fel a könyvelést, vagy bárkit, aki tud segíteni.

Ne feledjük, hogy ahogy átvettük a jegyzőkönyv egyik példányát, már érdemi befolyásunk nem lesz a dolgok kimenetelére.

Hogyan bizonyítja a tényállást az ellenőrzés, illetve az azt követő hatósági eljárás? Itt le kell számolnunk néhány további illúzióval. Ahogy mondani szokták, a bíróságokon sem igazságszolgáltatás van, hanem pusztán jogszolgáltatás. A közigazgatási szerveknél ugyanígy. Valójában sok esetben nem is arra kíváncsiak, hogy ténylegesen jogszerűen működik, gazdálkodik-e a vállalkozás, hanem arra, hogy be tudják-e bizonyítani, hogy jogsértően teszi mindezt. A tényállás bizonyítása során ugyanis a közigazgatási szerv azt vesz figyelembe, amit akar, s olyan bizonyítékokat mellőzhet, amiket csak akar. Ez praktikusan úgy szokott megvalósulni, hogy ami ellenünk szól, azt mindent figyelembe vesznek, ami a javunkra, abból meg semmit. S hiába reménykedünk, hogy majd az I. fok, majd a II. fok, aztán meg majd a bíróság. Senki nem veszi figyelembe a javunkra szolgáló tényeket, ha éppen nem akarja, de ez teljes egészében a döntéshozókra van bízva a jogszabályok által. A demokráciához viszont alapvetően demokraták kellenek. Ebből is fakad a vállalkozások kiszolgáltatottsága a hivataloknak. Mindez alól egy kivétel van, s véleményem szerint ez lényeges abban, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sokkal korrektebben, jogszerűbben folytatja le ellenőrzéseit, hatósági eljárásait. Míg ugyanis az általános közigazgatási szerv szabadon mellőzheti a vállalkozásunk számára kedvező bizonyítékokat, az adóhatóság nem járhat így el. Egyrészt meg kell indokolnia, miért mellőzz egyes, általunk felajánlott bizonyítékokat, másrészt az adóhatóság köteles a tényállást úgy tisztázni, hogy feltárja az adózó javára szolgáló bizonyítékokat is! Más közigazgatási szerv erre nincs kötelezve, s az esetek többségében ezt nem is teszik meg.

Az ellenőrzési eljárás az ellenőrzési jegyzőkönyv létrehozásával és átadásával ér véget. Előfordul – ha mondjuk más hatóságokkal, vagy nyilvántartással együttműködve folytatják le az ellenőrzést, vagy külső szemlével nélkülünk -, hogy az ellenőrzésről csak utólag, annak jegyzőkönyvének megkapásával szerzünk tudomást. Ilyenkor már elég nehéz bármit is tennünk, a törvény csak annyi lehetőséget biztosít, hogy a jegyzőkönyvre néhány napon belül észrevételeket tehetünk, esetleg a bizonyítékok ismertetésére a hatóság meghív, akkor ott adhatjuk elő álláspontunkat. Jogunk van nyilatkozatot tenni, hogy kifejtsük véleményünket. Bár a helyzet ebben az esetben nem túl reményteli, használjuk ki a lehetőséget, hiszen ezt követően valószínűleg meg fog születni az I. fokú határozat, s onnantól kezdve már lényegében eldőlt a sorsunk. Az észrevételek megtételekor koncentráljunk a problémára, annak jogszabályi hátterére. Sajnos senkit nem érdekel a hivatalban, hogy a vállalkozás keményen dolgozik, vagy, hogy bizonyos szabályok betarthatatlanok. Csak a jogszabályi előírások, azoknak részletes és alapos elemzése segíthet rajtunk. Minden hivatkozott jogszabályt keressünk meg az interneten, egyrészt, hogy valóban léteznek, másrészt, hogy valóban úgy szólnak, s arra vonatkoznak, ahogy a hivatal azt használja.

Észrevételeinket még szakszerűbben tehetjük meg, ha élünk irat-betekintési jogunkkal. Ez azt jelenti, hogy az eljárás teljes iratanyagába betekinthetünk – kivéve a határozat tervezetébe -, arról másolatot kérhetünk. Ne sajnáljuk a másolathoz szükséges illetéket, ha olyan iratokra bukkanunk, melyekben foglaltak számunkra előnyösek, kérjünk másolatot. Sok esetben ugyanis ezen iratok időközben eltűnnek, s igazunkat nem fogjuk tudni bizonyítani. Mi soha ne adjuk be eredetiben iratot, mert ha az is eltűnik, akkor semmivel nem tudjuk majd elérni, hogy számunkra kedvezőbb kimenet valósuljon meg.

Sajnos a hivatalokat semmi nem kötelezi arra, hogy az észrevételeinkben foglaltakkal foglalkozzanak. Másrészt, ha meg sem küldik az ellenőrzési jegyzőkönyvet, vagy nem is ismertetik a bizonyítékokat, ha nyilatkozattételre sincs lehetőségünk, az sem alapozza meg a számunkra esetleg kedvezőtlen határozat megváltoztatását, visszavonását.

Az ellenőrzés vége
Ha az ellenőrzés mindent rendben talált, a jegyzőkönyvvel véget is ér ez a történet. Ha azonban olyan tényállást állapít meg, amely arra utal, hogy vállalkozásunk jogszabályt sértett, vagy nem tartott be valamilyen egyedileg neki szóló ítéletet, korábbi közigazgatási határozatot, akkor annak további következménye lesz. Milyen következményekkel számolhatunk?

Általános előírás – bár a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon kívül nemigen tartja be közigazgatási szerv -, hogy ha az ellenőrzés jogellenes tevékenységet, működést, állapotot tárt fel ugyan, de ez külön újabb hatósági eljárás, határozat nélkül is orvosolható, akkor egyszerűen a hivatal küld egy felszólító levelet. Ebben a felszólító levélben meghatározza a jogellenesség megszüntetéséhez szükséges tevékenységet, s erre a tevékenységre legalább 20 napot engedélyez. Az adóhatóságnál ez 8 nap az Adózás rendje törvény alapján. Tehát ha valaki elmulasztotta lebontani határidőig az adott épületet, akkor a hivatal ad neki 20 napot, hogy ezt megtegye. Ha 20 nap elteltével sem bontotta el az épületet, akkor következik a hatósági eljárás, határozat, s bírság. Erről a felszólító levélben tájékoztatnia is kell a hivatalnak az érintettet. Nem lehet szó azonban ilyen felszólító levélről, csak határozathozatalról és bírságról, ha:

  • Adatszolgáltatást, bejelentést mulasztottak el;
  • Ha életet, testi épséget, vagy vagyonbiztonságot, nemzetbiztonságot veszélyeztet a jogellenesség;
  • Ha autonóm államigazgatási szerv jár el, például Állami Számvevőszék, PSZÁF;
  • Ha visszaesősen nem teljesít az ellenőrzött, azaz egy éven belül már egy ellenőrzés jogerősen megbírságolta az adott jogellenesség miatt.

Ha felszólítással nem volt orvosolható a jogellenes tevékenység, állapot, akkor az ellenőrzést egy hatósági eljárás követi. A hatósági eljárást főszabály szerint nem az ellenőrök folytatják le, ők csak átadják a tényanyagot a hatósági eljárásra a döntéshozók részére.

Hatósági eljárás az ellenőrzés eredményei alapján
Amennyiben az ellenőrzés olyan megállapítást tett, hogy az ellenőrzött vállalkozás jogellenes tevékenységet folytat, vagy nem tett eleget bizonyos előzetes egyedi határozatokban foglalt kötelezettségének, akkor az ellenőrzést végzők átadják az ellenőrzési dokumentációt:

  • Vagy egy másik hatóságnak, aki majd az ügyben eljár: például ügyészség, rendőrség;
  • Vagy a saját hatóságukon belül adják át egy másik osztálynak, ahol majd megállapítják a jogellenes magatartás következményeit.

Alapesetben azért nem kerekedik büntetőügy az ellenőrzést követően. Ha csak egyszerűen nem tartja be a vállalkozás a rá vonatkozó szakmai jellegű szabályokat, döntéseket – például építési engedély, adószabályok, munkaügyi szabályok, higiéniai szabályok, stb. – akkor a hivatal saját hatáskörben jár el jellemzően, s állapítja meg a jogellenes magatartás, állapot jogkövetkezményeit. Ha azonban jogellenes magatartásunkkal mások életét, testi épségét, vagyonát veszélyeztetjük, vagy esetleg ténylegesen abban kárt is okoztunk, akkor számíthatunk büntető eljárásra is. Maradjunk azonban annál az esetnél, hogy a közigazgatási szerv saját maga hozza meg határozatát a szankciókról. Ez általában kétféle lehet, mely típusok természetesen együtt is előfordulnak:

  • Pénzbüntetés, melynek közigazgatási neve: bírság;
  • A jogellenes tevékenységtől való eltiltás, a jogellenes állapot megszüntetésére történő kötelezés, a jogszerű állapotok megteremtésére, jogszerű magatartásra való kötelezés.

A bírság alapesetben eljárási bírság, melyet kiszabhatnak az ellenőrzés, vagy más eljárás akadályozásáért, illetve annak érdekében, hogy megfelelően éreztessék, nem volt helyes, jogszerű a vállalkozás magatartása, tevékenysége, állapota. Mivel az általános közigazgatási szabályokat több törvény is igazgatási területenként speciális szabályokkal egészíti ki, így ennek az eljárási bírságnak is többféle neve van, az adott területtől függően, például:

  • Munkaügyi ellenőrzések: munkaügyi bírság (1996. évi LXXV. törvény);
  • Adóellenőrzések: mulasztási bírság (2003. évi XCII. törvény);
  • Építésügy: építésügyi bírság (1997. évi LXXVIII. törvény);
  • ÁNTSZ: egészségügyi bírság (1991. évi XI. törvény);
  • Környezetvédelem: környezetvédelmi bírság (1995. évi LIII. törvény).

Jogorvoslati lehetőségek 
A fenti szankciókról az I. fokon eljáró hatóság határozatából értesülünk. Ezt követően 15 nap áll a rendelkezésünkre, hogy fellebbezzünk. Amennyiben fellebbezünk, úgy a II. fokú eljárás határozatáig általában nem kell végrehajtanunk az I. fokú határozatot, hiszen az még nem jogerős. Azonban különleges esetekben már az I. fokú határozat is azonnal végrehajtható, ezt úgy nevezik „előzetesen végrehajtható”, azaz nincs szükség további jóváhagyásra. Ilyen esetek például az azonnali élet-, és balesetveszély elhárítása. Mint korábban jeleztem, nem nagyon számítsunk arra, hogy a II. fok másképp döntene, mint az I. fok. Névlegesen persze elkülönülnek a döntéshozók, de egy közigazgatási szervnél dolgoznak általában, kollégák, egy az érdekük: a hivatal nem veszthet. Mindazonáltal igazunk tudatában érdemes fellebbeznünk, hiszen ha ezt nem tesszük meg, esetleg a hivatal könnyű prédának tekinthet majd, akin könnyen lehet hozni a bírság előirányzatokat. Ha viszont fellebbezünk, akkor sokszor arra kell számítanunk, hogy a hivatal bosszút áll, további ellenőrzésekkel. Hosszabb távon azonban mindenképpen a fellebbezést, illetve a jogok melletti kiállás a javasolt. Egyrészt önérdekből, mert így előbb-utóbb tényleg a könnyebb ellenállás irányába megy el a hivatal, más ügyfeleket vesz célkeresztbe, másrészt a demokráciának is az lenne az érdeke, hogy a közigazgatás egyre jog- és szakszerűbben működjön.

A fellebbezésnél ne felejtkezzünk meg a lerótt illeték esetleges visszatérítéséről, hiszen gyakori, hogy a II. fokon eljáró szerv többszörösen is túllépi az ügyintézési határidőket.

A II. fokon eljáró szerv határozatát kézhez kapva már egy jogerős határozattal állunk szembe. Azaz most már az előírtaknak megfelelően végre kell hajtanunk a határozatban foglaltakat. Be kell fizetni a bírságot, el kell végezni az előírt tevékenységet. Ettől függetlenül kérhetjük e határozat bírósági felülvizsgálatát. Ez a végrehajtását a határozatnak nem függeszti fel, csak ha ezt a bíróságtól kifejezetten kérjük, s ezt elfogadja a bíró az ítélethozatalig. A bíróságon egy kicsit jobbak az esélyeink, mint a II. foknál, ahol szinte esélytelenek nyugalmával várhatjuk a döntést. A bíróságokon előfordulnak olyan bírók, akik értenek a közigazgatási joghoz, illetve akarnak is az üggyel érdemben foglalkozni, nem csak egy lezárt ügyet szeretnének egy tárgyalással. A bíróságoknál ugyanis az a probléma, hogy csak I. fokú döntés van, s az azonnal jogerős is ezáltal. A bírónak nem kell attól tartania, hogy más bírók áttekintik a munkáját, s eltérő ítéletet hoznak. Így az eljáró bírók csak a saját lelkiismeretük szerint végzik munkájukat, az pedig nem egyformán megfelelő szintű, mint ahogyan az közismert. Az országban vannak bíróságok, ahol jobb bírói gárda gyűlt össze, ott szak- és jogszerűbb ítéletekre is számíthatunk. Máshol – jellemzően kisebb, szakmai szempontból peremvidéken, mint például Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Nógrád megyékben – szinte automatikusan jóváhagyják a közigazgatási határozatokat. Mindazonáltal mivel az általános illeték 20 ezer forint, s a perköltség 10-15 ezer forint, a sokszor több százezres bírságoknál mégis érdemes bírósághoz fordulni, a korábban leírtak miatt, hogy a közigazgatási szerv lássa, állhatatos ellenféllel van dolga.

 

Jogszabályok

2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről
1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról
1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról
1991. évi LXXXII. törvény a gépjárműadóról
2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról
1990. évi XC. törvény az illetékekről
1990. évi C. törvény a helyi adókról
2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról
A munkaügyi ellenőrzésről szóló1996. évi LXXV. törvény
Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény
Az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény
A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény
A közigazgatási eljárás és szolgáltatás általános szabályairól a 2004. évi CXL. törvény

 

Irodalom

Herich György (2011): Adótan.
Papanek Gábor (2005): A korrupció Magyarországon; Polgári Szemle 2005. szeptember.
Pitti Zoltán: A közteherviselési rendszerek működésének elméleti és gyakorlati kérdései.
Vásárhelyi Mária (1998): A korrupció a közgondolkodásban.
http://www.mtapti.hu/mszt/19984/vasarhel.htm
Vigvári András (2005): Közpénzügyeink; KJK-Kerszöv Kiadó, Budapest
Transparency International (2011): Corruption Perceptions Index 2010 Results http://www.transparency.org/policy_research/surveys_indices/cpi/2010/results